Mi köze a kettőnek egymáshoz? Elképzelhető, hogy van valamiféle kapcsolat? Gondolkodtatok már ezen?

Ha betegségről van szó, olyan megfoghatatlan dolgokkal, mint a lélek, sokan nem foglalkoznak, nem hisznek benne, hogy ok-okozat állhat fenn. Én is ide tartoztam sokáig. Ha fájt valami, egyértelműen a szervi okokat kerestem: ha a gyomrom fájt, biztos rosszat ettem, ha a lábam, biztos beütöttem, ha a torkom fájt, biztos megfáztam a hidegben. Klasszikus kézzelfogható válaszokban hittem a tünetek okának keresésekor.

Viszont számtalanszor előfordult, hogy szinte biztosan tudtam, nem ettem rosszat, hiszen a családom is ugyanazt ette és nekik semmi bajuk, nem fáj a gyomruk. Nekem viszont mintha betelt volna a pohár a munkahelyemen és nem akarja bevenni a gyomrom az igazságtalanságokat, amik értek. Nem ütöttem be a lábam és semmi nem indokolja, hogy fájjon azon kívül, hogy nem akaródzik menni valahová ahol nehézségek várnak. És nem, nem volt hideg az elmúlt napokban és nem ittam hideget sem, hát akkor meg mitől van gombóc a torkomban, mintha nem bírnék valami lenyelni, vagy kimondani? Mitől jönnek ezek a tünetek sok esetben egyik percről a másikra?

Mégis csak kell legyen valami kapcsolat az érzéseink, lelki állapotunk és a testünk, szerveink, sejtjeink állapota között. Hiszen egy testben van mindenünk, kizárt, hogy teljesen szeparáltan legyenek egymástól a test és lélek, és végig gondolva elképzelhetetlen, hogy semmi hatással ne legyenek egymásra

Ha picit tudatosan figyelgeti az ember a történéseket, mondjuk szakít rá időt, hogy a rengeteg teendő mellett egy-egy tünet, betegség érkezésekor rövid időre elcsendesedjen (rámeditáljon) és végig-gondolja a betegség előzményeit, nagyon érdekes érzetek jöhetnek. Például nálam ha a torkom, mandulám begyullad, biztos, hogy szinte rögtön rá is húzódik a hangszálaimra. Van, hogy alig bírok megszólalni pár órával azután, hogy elkezdett fájni a torkom. Biztos, hogy ha picit elmélyedek magamban, megtalálom, hogy mi az amit nem tudok kimondani, mi bánt, mi „akadt a torkomon” kivel kellene beszélgetnem őszintén valami nehéz témáról. Amikor ezeket végiggondolom és megtalálom, hogy mi okozhatja a torokgyulladásomat és ráveszem magam, hogy kimondjam a szavakat amik a lelkemet nyomják, a tfájdalmat, mintha elvágnák, megy ahogy jött.

Másik jellemző, nagyon kézzel fogható példa szintén velem fordult elő, többször egymás után a sarkam, lábam fájt (repedt, zúzódott).  Két irányba is gondolkodtam az elcsendesedés során, mi az amit nem akarok „meglépni”, meg kellene lépni, el kellene indulni, de félek tőle, hová kellene elindulnom, eljutnom ahová nem akaródzik menni, mitől félek, milyen útra kell lépjek, melyik utat válasszam, vagy esetleg a sarkamra kellene állnom végre? Amikor a kérdéseket letisztítottam és elkezdtem a válaszokat, megoldásokat keresni, majd kis lépésekben elindultam a nehéz úton, a lábfájások elmúltak.

Nem mondom, hogy 10 perces meditációval minden megoldható. Azt sem ígérem, hogy azonnal jönnek belülről a válaszok és minden kristálytisztán fog csillogni, amit előtte évekig nem láttunk, nem éreztünk biztosan. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha valami bánt, nyom, szúr, lelkiismeret-furdalást okoz, annak előbb utóbb a testünkre is hatása lesz és valamilyen tünet formájában jelzés fog érkezni. A testünk szól, hogy HELLO, valamit kéne lélekfronton foglalkozni magaddal és rendet tenni, változtatni, mert most nem annyira okés a helyzet.

Na ilyenkor érdemes elkezdeni nem csak az örök életet ígérő pirulákat bekapkodni marokszámra, hanem befelé figyelni és önmagunkkal foglalkozni kicsit, megkeresni az okot és megtalálni a megoldást a betegséget kiváltó lelki szúrkára. Nem azt mondom, hogy ne menjünk orvoshoz és ne szedjünk gyógyszert, használjuk ki korunk adta lehetőségeket, de mellette egy kis rásegítés lelki fronton nagyon sokat tud dobni a végeredményen.

Lejegyezte: pannik

A kép forrása: Pixabay