Tényleg olyan lennék, mint Gombóc Artúr? Csak azért mert szeretm a kalapot? 

Mondjuk az igaz, hogy szeretem a színes kalapot, a vidám kalapot, a fekete kalapot, az elegáns kalapot, a szalmakalapot, a kis kalapot, a nagy karimájú kalapot, az extravagáns kalapot és még sorolhatnám... Igaz, nem túl gyakran hordok, de alkalom adtán nagyon jól érzem magam benne. Olyan sikkes, légies, nőies és szerintem egyedi dolog. A kalap öltöztet, kiemel, megkoronázza az embert szó szerint is, és nem utolsó sorban, megvéd a jégesőtől és a napszúrástól.

Amikor olyan városokban járok, ahol még találni régi, cégéres kalapkészítő mestereket, mindig megállok a kirakat előtt és gyönyörködöm. Egy-egy darab igazi remekmű. A karimák változatossága, a díszítések sokszínűsége, az anyagok és színek kavalkádja, lenyűgöző. Annyi fantázia, egyediség és gondolat van egy kalapban. A kalapos mesterség éppoly irigylésre méltó számomra, mint a gyertyakészítés vagy a kimonófestés.

Kirándulások és nyaralások alkalmával gyakran viselek nagyon széles karimájú, leheletnyi vékony szalmakalapokat, színes szalagokkal. De van bohém, francia sityakom, kis karimával fekete bársonyból, saját anyagából bevont gombbal díszítve. És van olyanom is, amit egészen a fejembe húzhatok, a szemem alig látszik és Mary Poppinsra emlékeztet a kinézetem benne. A nagy kedvencemről, a sötétkék matrózkalapról fehér, piros és kék selyemszalaggal majdnem elfeledkeztem. Délutáni, városi séták, tengerparti nyaralások kora esti barangolásaihoz elengedhetetlen kellék.

Annyi ötletesség rejlik az ilyen egyszerű de nagyszerű kiegészítőkben. Vidámságot, színt visznek a szürke hétköznapokba. Ismét biztatnék mindenkit a bátor forma- és színválasztásra kalapok, terén. Legyetek színesek és formabontóak a saját ízlésetek határain belül (vagy egy picit azon túl is;))

Lejegyezte: pannik

Kép: unplash.com

Voltatok már igazán különleges kiállításon? Szabadtéri-óriás-festmény kiállításon?

Na jó, nem igazi festmények csak reprodukciók voltak kiállítva. És nem is a teljes festmények reprodukciói, csak egyes részletek, az arcok voltak hatalmasra felnagyítva. De csak azt nagyították, a festőóriást nem kellett.

Szédület!

A környezet eleve lenyűgöző: egy kastély parkja: ősfák, gondozott gyep, szerényen kontúrozó, diszkrét virágágyások, téglafal, kőkerítés,.. Igazi reneszánsz hangulat és a képek! Hatalmas, 5 x 7 méternyi vagy annál is nagyobb, félig áttetsző vásznak, azokon ismerős női arcok. A legcsodásabbak. Leonardo da Vinci - a kastély egykori lakójának - angyalai, hölgyei, madonnái. Káprázatos elrendezésben. A kiállító szándéka szerint ezek a csodás portrék szinte beleolvadtak a természet adta nagyszerű kiállító térbe és eltúlzott méreteik sem keltettek zavart vagy visszatetszést. Olyan természetes volt, hogy a hermelines, a sziklás vagy a szekfűs asszony tekintete kísér a kerten át. Tudott valamit ez a művész a női lélekről. Így kinagyítva és az eredeti környezetekből kiszakítva ezek a szemek - a lélek tükrei – meséltek. Meséltek női sorsról, hitről, szerelemről; meséltek a pillanatnyi érzelemről, a megértésről, a biztatásról, a szomorúságról és az elfogadásról. Hogy honnan veszem? Nem is tudom pontosan megmondani, egyszerűen csak éreztem. Éreztem, hogy van közös bennünk, a nőiességünkben. Van valami, ami összeköt, valami, ami a minket elválasztó évszázadok dacára is azonos. Meg ne kérdezzétek, hogy mi volt az, mert tényleg nem tudom elmondani, de éreztem és értettem. Értettem a tekinteteket, értettem a mosolyokat, értettem az odafordulást. Mert igen, ott volt az a bizonyos mosoly is, amely a világ egyik legismertebb mosolya: a Mona Lisáé; aki a maga nyugodt, derűs módján tekintett le az ott elhaladókra, felkavarva vagy épp elegyengetve az andalgók lelki világát.

Hát ilyenek vagyunk mi nők! Fizikai paramétereinktől teljesen függetlenül beleilleszkedünk  az adott környezetbe, megmozgatjuk az arra haladók érzelmeit… És ha hiszünk magunkban, akkor finom szemlélődéssel vesszük tudomásul, hogy nem hagyjuk közömbösen a környezetünket.

S ez így van jól!

(a kiállítás helyszíne: Chateau de Clos Lucé – Loire völgye)

Lejegyezte: ebi

Saját fotó ;)