Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
különc

I bike Budapest



Bicikli vagy autó? Ti melyik csapatot erősítitek?

Mióta ismét Magyarországon élek, nem tudok betelni az itthonnal, a barátokkal, a lehetőségekkel amit a főváros nap mint nap kínál. Programok sokasága közül lehet választani, de csak kevés olyan akad, ami ilyen sok adrenalint és jó érzést ad, mint a nagyszabású I bike Budapest. Múlt hét végén rendezték meg az idei biciklis felvonulást.

Ott voltam és írásra ösztönző élmény volt. Azt eddig is tudtam, láttam, hogy a hollandok nagy biciklis nemzet, de, hogy itthon ennyi embernek van két kereke, azt nem gondoltam volna. Óriás meglepetés volt, hogy nem fértünk el a gyülekező ponton, hogy a környező utcák túlcsordultak az érkezőkkel és hogy csak jöttek, és jöttek az emberek két keréken. Összesen 25 000 biciklis vett részt ezen az óriási megmozduláson.

Aztán elindult a menet. A tömegben egészen kicsi pontnak éreztem magam, de magával ragadott a nagyság, ahogy a várost megbénító erővel hömpölyögtünk át a lezárt utcákon. Az autósok nagy bánatára a menet hosszabb lett, mint amire bárki számított, és így elég nagy dugó alakult ki, annak ellenére, hogy hosszú hetek óta hirdették a szervezők, hogy ez a nap a bicikliseké, aki teheti, jöjjön kerékpárral és ne üljön autóba.


De nem is az autósokról szeretnék beszámolni, nem róluk szólt ez a nap, hanem a budapesti biciklis társadalomról. Körülbelül 3 órán át tekertünk a városban mire megérkeztünk a Városligetbe. Útba ejtettük az alagutat, átkerekeztünk a Lánchídon és a végén, a Városligetben gyűltünk össze. Összetömörültünk mindannyian a záróakkordra.


A tavaszi biciklis szezon megnyitójának is szánt esemény utolsó mozzanata az volt, hogy mindannyian egyszerre emeljük a magasba a biciklinket. Érkezésünk után, míg vártuk, hogy mindenki bekarikázzon, melegítettem, megpróbáltam felemelni a bringámat. Sokszor nekirugaszkodtam, de nem ment. Túl nehéz a járgányom és én nem jeleskedem mostanában semmilyen rendszeres sportban. Szóval, az izomhelyeimmel kizárt volt, hogy résztvevője legyek az emelésnek. Aztán jött a visszaszámlálás, készült, morajlott a tömeg (ahogy írtam fönt, 25 000 ember volt jelen). És akkor, a jelre nagy örömrivalgás kíséretében mindenki a magasba emelte a biciklijét és a rét egy bicikli kerekekből álló masszává avanzsált. Nekem is sikerült, a jó öreg adrenalin segített! Ahogy a többiek emelték én is nekirugaszkodtam és nem tudom hogyan, de a levegőben volt a bicajom és percekig tartottam.

Jó élmény volt a felvonulás, és a szervezők szavaival élve, minden nap I bike Budapest van, amikor biciklin ül az ember.


Ui: Szeretnék köszönetet mondani a sok-sok segítőnek akiknél nem jöhetett volna létre ez a nagyszabású esemény.

lejegyezte: pannik

kép: I bike Budapest

Tovább
0

Smoothie őrület



Észrevettétek, hogy szinte minden nap megjelenik valami új "csodaszer" a piacon a fogyni és fiatalodni vágyóknak? Folyamatosan van egy új irányzat, forradalmi újdonság ami azt ígéri, hogy tuti lefogyunk de legalábbis olyan egészségesek leszünk mink a makk.

A egyik ilyen forradalmi megoldás egyenesen Hollywood-ból a smoothie őrület, más néven zöld turmix vagy gyümölcs turmix (és ezek keveréke).

Pusztán laikus szemmel tekintve a turmixokra, azt gondolom, ez most valóban egészséges és hasznos. Természetesen, azt nem hiszem és nem tudom garantálni, hogy a szarkalábak és nevető ráncok halványodni fognak, és kizárólag a turmix fogyasztástól a fogyás is erősen kétséges.

Mindig is hadilábon álltam a kencékkel, főleg a ránctalanító krémek csodát ígérő hatásával. Inkább a rendszeres és egészséges étkezésben hiszek, na meg a sportban. Valamint abban, hogy sok folyadékot (nem szénsavas üdítőt és presszó kávét értek alatta), rengeteg zöldséget és gyümölcsöt kellene a szervezetünkbe juttatni ahhoz, hogy a sejtjeink megújuljanak és energikusak életerősek lehessünk. Mindemellett még a sport az, ami lényegesen hozzájárulhat az egészséghez és jó közérzethez. Legyen az bármilyen válfaja a mozgásnak. Talán találóbb megfogalmazás a sport helyett a mozgás, mert nem csak edzőteremre gondolok, de egy hétvégi kirándulás az erdőben vagy egy hosszabb séta a parkban, továbbá a lift helyetti lépcsőzés a munkahelyen vagy az autó helyetti bicikli választás is ide tartozik.


Visszatérve a zöld turmixhoz, az alábbi recept Kimberly Snyder táplálkozás-szakértő blogjáról származik, aki felkapott életmód-specialista a külföldi sztárok körében.

Azt írja a blogjában, hogy ez a turmix annyi tápanyaggal lát el 3 pohár elfogyasztása során, amennyit az átlag emberek egy egész hét alatt juttatnak a szervezetükbe. Véleménye szerint öregedést gátló, tisztító és generalizáló hatású egyben.

Hozzávalók három adaghoz:

  • 1,5-2 csésze víz
  • 4 csésze spenótlevél
  • 340 g római saláta (kb 1 nagy fej)
  • 3 szár zeller
  • 1 alma
  • 1 körte
  • 1 banán
  • fél citrom

Ízlés szerint hozzáadható:

  • korianderlevél
  • petrezselyemzöld
  • római saláta helyett kelkáposzta vagy jégsaláta is használható

A nagyobb hozzávalókat darabold fel, majd turmixold össze az egészet.

A zöldséget-gyümölcsöt lehetőleg bio boltban vásároljuk vagy organikus hozzávalókat használjunk.

Próbáljátok ki,  otthon is elkészíthető, könnyen, gyorsan.

Egészségetekre!

lejegyezte: pannik

kép: piaxabay.com

Tovább
0

különc

blogavatar

Attól különc ez az oldal, hogy, nem ma kezdtük. Gombolyítottuk sokáig a selyemgubancot. De újrakezdtük. És attól is különc, hogy most mi kérdezünk. És válaszolunk is. De ez csak a mi válaszunk és örömmel vesszük, ha ránk kattantok ;)

Legfrissebb bejegyzések

2018.04.28.

Utolsó kommentek