Észrevettétek, hogy szinte minden nap megjelenik valami új "csodaszer" a piacon a fogyni és fiatalodni vágyóknak? Folyamatosan van egy új irányzat, forradalmi újdonság ami azt ígéri, hogy tuti lefogyunk de legalábbis olyan egészségesek leszünk mink a makk.

A egyik ilyen forradalmi megoldás egyenesen Hollywood-ból a smoothie őrület, más néven zöld turmix vagy gyümölcs turmix (és ezek keveréke).

Pusztán laikus szemmel tekintve a turmixokra, azt gondolom, ez most valóban egészséges és hasznos. Természetesen, azt nem hiszem és nem tudom garantálni, hogy a szarkalábak és nevető ráncok halványodni fognak, és kizárólag a turmix fogyasztástól a fogyás is erősen kétséges.

Mindig is hadilábon álltam a kencékkel, főleg a ránctalanító krémek csodát ígérő hatásával. Inkább a rendszeres és egészséges étkezésben hiszek, na meg a sportban. Valamint abban, hogy sok folyadékot (nem szénsavas üdítőt és presszó kávét értek alatta), rengeteg zöldséget és gyümölcsöt kellene a szervezetünkbe juttatni ahhoz, hogy a sejtjeink megújuljanak és energikusak életerősek lehessünk. Mindemellett még a sport az, ami lényegesen hozzájárulhat az egészséghez és jó közérzethez. Legyen az bármilyen válfaja a mozgásnak. Talán találóbb megfogalmazás a sport helyett a mozgás, mert nem csak edzőteremre gondolok, de egy hétvégi kirándulás az erdőben vagy egy hosszabb séta a parkban, továbbá a lift helyetti lépcsőzés a munkahelyen vagy az autó helyetti bicikli választás is ide tartozik.

Visszatérve a zöld turmixhoz, az alábbi recept Kimberly Snyder táplálkozás-szakértő blogjáról származik, aki felkapott életmód-specialista a külföldi sztárok körében.

Azt írja a blogjában, hogy ez a turmix annyi tápanyaggal lát el 3 pohár elfogyasztása során, amennyit az átlag emberek egy egész hét alatt juttatnak a szervezetükbe. Véleménye szerint öregedést gátló, tisztító és generalizáló hatású egyben.

Hozzávalók három adaghoz:

• 1,5-2 csésze víz
• 4 csésze spenótlevél
• 340 g római saláta (kb 1 nagy fej)
• 3 szár zeller
• 1 alma
• 1 körte
• 1 banán
• fél citrom

Ízlés szerint hozzáadható:

• korianderlevél
• petrezselyemzöld
• római saláta helyett kelkáposzta vagy jégsaláta is használható

A nagyobb hozzávalókat darabold fel, majd turmixold össze az egészet.

A zöldséget-gyümölcsöt lehetőleg bio boltban vásároljuk vagy organikus hozzávalókat használjunk.

Próbáljátok ki,  otthon is elkészíthető, könnyen, gyorsan.

Egészségetekre!

lejegyezte: pannik

kép: piaxabay.com

Ez nem ellentmondás?

Onnan indultam, hogy a csigatésztás húslevesnél és az ínycsiklandó töltött káposztánál kevés jobb dolog van a világon – talán a tehéntúrós sült tészta pörccel; de hát, ugye, ez ízlés kérdése. És oda jutottam, hogy te jó ég, hogy manapság mit ki nem találnak! Például azt, hogy „együnk nyers ételt”! ... mert akkor a főzés, sütés, párolás során amúgy kárba és pocsékba menő vitaminok és más tápanyagok sértetlenül jutnak a szervezetbe. Megláthatom majd - okosítanak -, hogy mennyivel jobb lesz az emésztésem, könnyebbnek és energikusabbnak fogom érezni magam, és - utolsó érvként - a főzéssel sem kell majd annyit vacakolnom.
Hiszi a piszi, gondoltam magamban: az, hogy valami jó legyen, tápláló és könnyen elkészíthető egyszerre, ilyen legfeljebb a reklámokban van.  
Még ha létezne is, az összetevők, amik kellenek hozzá, aligha találhatóak meg minden sarki boltban. Aztán meg zöldséget, gyümölcsöt még hagyján, elrágicsálja az ember nyersen, de a húst? Meg hát a zöldség is? Elképzeltem nyers krumpli izét… Vagy padlizsánt, vagy cukkinit… és hopp, itt megfogtak!
Természetesen krumplit nem eszünk nyersen, legfeljebb édesburgonyát használ a nyerskonyha. A padlizsán viszont nagyon ízletes, ropogós lesz (a húsimádóknak súgom, hogy egészen pirított bacon szalonna minőségig fokozható), ha vékonyra szelve, enyhén megszórjuk olíva olajjal, kis sóval paprikával és ropogósra „aszaljuk”. Az „aszalás” egy a nyers étel fogyasztók által is kedvelt  étel”szelídítési” eljárás, mert alacsony hőfokon (30-50 fok) kezeljük az ételt. Igaz, ehhez az mókához idő kell és speciális aszaló vagy alacsony hőfokon jól szellőző sütő. De megéri.

És jött a meglepetés: cukkini "tészta" zöldpesztóval. Meglepően finom, ízletes, tápláló és egészséges!
Mi kell hozzá? Ha a pesztót magunk akarjuk elkészíteni fenyőmag, bazsalikom só és olíva olaj, amit alaposan össze kell zúzni és keverni és maga a felséges cukkini. Ennyi! Amikor először elkészítettem a családnak nagyon kétkedően tekintgettek a konyhapult felé. Figyelték a folyamatot: 
„Értem” - mondta a ház ura – „megtakarítod a cukkinit, és a hámozóval hosszú vékony csíkokban lehámozod a fehér húsát a magokról. És…?”
Nincs tovább. Ennyi! 
„Hol marad a tészta?” - kérdezte az éhes, aki amúgy az olasz konyha elkötelezett híve.
„Ez az.” – válaszoltam.
Aztán leültünk az asztalhoz. A kedves kérésére - biztos ami biztos - tettem fel a tésztának vizet forrni… Jelentem nem volt rá szükség!

A hatását nem tudtuk azonnal lemérni, így se megerősíteni se cáfolni nem tudom a nyersétel hívőket, de a vacsi nagyon finom volt. Az okosok azt mondják, hogy érdemes hetente egy-két nyers napot beiktatni a főtt étel imádóknak is, jó tesz az emésztésünknek. Most, hogy kiderült, hogy se nem bonyolult, se beszerezni nem ördöngösség és még ízletes is, miért ne!

Hogyan készült?
A tányérba halmozott cukkini csíkokra egy kiskanál zöldpesztó (én boltban vettem készen) nagy mozdulatokkal összekavarva – a pontos, aprólékos munka kedvelői alaposan összekutyulhatják – aztán kanálra, villára fel! Isteni!

Jó étvágyat!

Lejegyezte: ebi

Kép: pixabay.com

Mi köze a kettőnek egymáshoz? Elképzelhető, hogy van valamiféle kapcsolat? Gondolkodtatok már ezen?

Ha betegségről van szó, olyan megfoghatatlan dolgokkal, mint a lélek, sokan nem foglalkoznak, nem hisznek benne, hogy ok-okozat állhat fenn. Én is ide tartoztam sokáig. Ha fájt valami, egyértelműen a szervi okokat kerestem: ha a gyomrom fájt, biztos rosszat ettem, ha a lábam, biztos beütöttem, ha a torkom fájt, biztos megfáztam a hidegben. Klasszikus kézzelfogható válaszokban hittem a tünetek okának keresésekor.

Viszont számtalanszor előfordult, hogy szinte biztosan tudtam, nem ettem rosszat, hiszen a családom is ugyanazt ette és nekik semmi bajuk, nem fáj a gyomruk. Nekem viszont mintha betelt volna a pohár a munkahelyemen és nem akarja bevenni a gyomrom az igazságtalanságokat, amik értek. Nem ütöttem be a lábam és semmi nem indokolja, hogy fájjon azon kívül, hogy nem akaródzik menni valahová ahol nehézségek várnak. És nem, nem volt hideg az elmúlt napokban és nem ittam hideget sem, hát akkor meg mitől van gombóc a torkomban, mintha nem bírnék valami lenyelni, vagy kimondani? Mitől jönnek ezek a tünetek sok esetben egyik percről a másikra?

Mégis csak kell legyen valami kapcsolat az érzéseink, lelki állapotunk és a testünk, szerveink, sejtjeink állapota között. Hiszen egy testben van mindenünk, kizárt, hogy teljesen szeparáltan legyenek egymástól a test és lélek, és végig gondolva elképzelhetetlen, hogy semmi hatással ne legyenek egymásra

Ha picit tudatosan figyelgeti az ember a történéseket, mondjuk szakít rá időt, hogy a rengeteg teendő mellett egy-egy tünet, betegség érkezésekor rövid időre elcsendesedjen (rámeditáljon) és végig-gondolja a betegség előzményeit, nagyon érdekes érzetek jöhetnek. Például nálam ha a torkom, mandulám begyullad, biztos, hogy szinte rögtön rá is húzódik a hangszálaimra. Van, hogy alig bírok megszólalni pár órával azután, hogy elkezdett fájni a torkom. Biztos, hogy ha picit elmélyedek magamban, megtalálom, hogy mi az amit nem tudok kimondani, mi bánt, mi „akadt a torkomon” kivel kellene beszélgetnem őszintén valami nehéz témáról. Amikor ezeket végiggondolom és megtalálom, hogy mi okozhatja a torokgyulladásomat és ráveszem magam, hogy kimondjam a szavakat amik a lelkemet nyomják, a tfájdalmat, mintha elvágnák, megy ahogy jött.

Másik jellemző, nagyon kézzel fogható példa szintén velem fordult elő, többször egymás után a sarkam, lábam fájt (repedt, zúzódott).  Két irányba is gondolkodtam az elcsendesedés során, mi az amit nem akarok „meglépni”, meg kellene lépni, el kellene indulni, de félek tőle, hová kellene elindulnom, eljutnom ahová nem akaródzik menni, mitől félek, milyen útra kell lépjek, melyik utat válasszam, vagy esetleg a sarkamra kellene állnom végre? Amikor a kérdéseket letisztítottam és elkezdtem a válaszokat, megoldásokat keresni, majd kis lépésekben elindultam a nehéz úton, a lábfájások elmúltak.

Nem mondom, hogy 10 perces meditációval minden megoldható. Azt sem ígérem, hogy azonnal jönnek belülről a válaszok és minden kristálytisztán fog csillogni, amit előtte évekig nem láttunk, nem éreztünk biztosan. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha valami bánt, nyom, szúr, lelkiismeret-furdalást okoz, annak előbb utóbb a testünkre is hatása lesz és valamilyen tünet formájában jelzés fog érkezni. A testünk szól, hogy HELLO, valamit kéne lélekfronton foglalkozni magaddal és rendet tenni, változtatni, mert most nem annyira okés a helyzet.

Na ilyenkor érdemes elkezdeni nem csak az örök életet ígérő pirulákat bekapkodni marokszámra, hanem befelé figyelni és önmagunkkal foglalkozni kicsit, megkeresni az okot és megtalálni a megoldást a betegséget kiváltó lelki szúrkára. Nem azt mondom, hogy ne menjünk orvoshoz és ne szedjünk gyógyszert, használjuk ki korunk adta lehetőségeket, de mellette egy kis rásegítés lelki fronton nagyon sokat tud dobni a végeredményen.

Lejegyezte: pannik

A kép forrása: Pixabay

Volt már olyan, hogy egy diagnózistól földbe gyökerezett a lábad?

Az egész életemet átalakító diagnózis volt ez. Tavaly kezdődött. Egészen véletlenül derült fény rá, hogy gond van. Semmi nem indokolta, nem voltam rosszul, nem voltak tünetek, nem fájt semmi. Csak a hajam hullott a normálisnál jobban. Erre kerestem megoldást, mindenféle szűrővizsgálaton jártam. Sehol nem találtak semmit.

Aztán az üzemorvosi vizsgálaton azt mondta a doki néni nézessem meg a pajzsmirigy működésemet. Ez is lehet egy oka a hajhullásnak.

Így derül fény arra, hogy nem csak a pajzsmirigyemmel van gond de a cukorfral is komoly problémán van. Inzulinrezisztens vagyok valamint a pajzsmirigy sejteket a szervezem úgy zabálja mintha cukorka lenne, ennek következtében életem végéig gyógyszert kell szednem, ami pótolja a pajzsmirigy által előállítandó hormonokat. De ez a kisebb dolog.

Az inzulinrezisztenciáról én nem tudtam semmit sem a diagnózisig. Fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent ez és főleg azt nem tudtam, hogy engem is érint.

Úgy álltam a doki előtt mint akit nyakon öntöttek egy vödör jeges vízzel és szinte földbe gyökerezett a lábam. Nekem, aki imádok enni, a vacsorák, az ebédek a napom fénypontjai, és hobbiként a barátnőmmel a legújabb streetfood helyeket és a különleges éttermeket kutatjuk, ez valami egetrengető csapás volt. A fehér liszt és cukor száműzése az étrendemből, lehetetlen küldetésnek tűnt. (Ugyanis az inzlinrezisztenciát rendszeres mozgással és speciális étrenddel szépen meg lehet fogni és egészséges, teljes, tünetmentes életet lehet élni gyógyszerek nélkül is)

A 160 grammos diéta első néhány napjában nem nagyon tértem magamhoz azt sem tudtam hol áll a fejem, bújtam az internetet és kerestem a témába vágó cikkeket. A legnagyobb istencsapásnak az alapanyagok számolgatását tartottam, 160 g szénhidrát 5 étkezésre elosztva úgy, hogy lassú és gyors felszívódású szénhidrátra is figyelni kell közben, ezt a legkegyetlenebb büntetésnek gondoltam ami csak bekövetkezhetett az életemben. Én sírtam és dühöngtem is. Váltakozva jöttek az érzelmek búcsút mondhatok a korábbi életemnek. De az egészségem talán megér annyit, hogy megpróbáljam. Ezek lebegtek a szemem előtt, amikor meghoztam a döntést. Megpróbálom ezt a diétát. Ha mások meg tudják csinálni akkor én is. Nem lehet olyan ördöngős, nem lehetetlen.

Így kezdődött az én életmódváltásom. Mert a 160 grammos szénhidrát diéta nem csak egy diéta, nem csak arról szól, hogy nem eszem fehér lisztet és cukrot. Nem csak annyit jelent, hogy napi 5 étkezés kiszámolt szénhidráttal (lassú és gyors felszívódásra figyelve). Nem csak heti két sport. Ez a diéta az egészséges életmódról szól. Nagyon kevés étteremben, étkezdében tudok megfelelő ennivalót venni így átálltunk az otthon főzésre, sütésre. Az alapanyagokat teljesen kicseréltük otthon. A vásárlások során minden termék összetevőit részletesen végig olvasom (cukrot és fehér lisztet keresek rajtuk). Néhány hónap alatt ledobtam azt a néhány kg-t amit előtte mindenféle küzdelmek árán nem sikerült, egy év alatt fogytam kb. 10-12 kg. Jól érzem magam a bőrömben, soha nem vagyok éhes és soha nem zabálom magam degeszre. A folyamatos, sokszor kevesebbet étkezéseknek köszönhetően a bőröm a hajam is sokkal szebb lett. A közérzetem jobb. Energikus vagyok, kevesebb alvás is elég és kávé nélkül is pörgök már kora reggel.

A diagnózis okozta sok után néhány hónap alatt sikerült egy egészséges életmódra váltani, most már nem számolom a szénhidrátokat (nagyjából tudom) de az alapanyagokra és a napi legalább 5 étkezésre továbbra is figyelek.

Az inzulinrezisztenciáról bővebben itt olvashatsz:

https://www.endokrinkozpont.hu/inzulinrezisztencia

A 160 grammos szénhidrát diétáról sokan vezetnek blogot, receptekkel, hasznos infókkal, elég csak beírni a keresőbe, hogy 160 gramm és már jönnek is a találatok.

lejegyezte: pannik

kép: pixabay.com

Voltatok a héten futni? Még nem?

Pedig kellene. Gondoljatok bele, milyen sokat üldögélünk kanapén, fotelban, széken, sőt autóban! Ugye, hogy ugye! És mennyi a mozgás a másik oldalon? Na! Mozogni bizony fontos, sőt, muszáj! Mondjuk, én nem viszem túlzásba, ráfogom a nyuszira, vagy a lábtörésre, vagy mit-tudom-én; de nem és nem futok! Gyalogolok! …és mennyivel jobb dolog ez, de tényleg. Egyetlen hátulütője van, tovább tart, de ezen felül… Na tessék, felsorolom az előnyöket: nem fáj, nem köpöm ki a tüdőmet és nem izzadom szanaszét magamat. S ha ez nem lenne elég, nézelődhetek is közben. És tényleg mennyi mindent megláthat az ember egy kiadós gyaloglás során. Nem hiszitek? Gyertek velem!

Elindulunk a lakóhelyszerinti utca sarkáról és felvesszük a tempót. Figyelünk egy keveset a testtartásunkra, az első nagyobb üvegajtóban ellenőrizzük az outfitet és… el is engedhetjük magunkat. Nem viccelek, ennyi volt. Ezután már jöhet az önfeledt nézelődés. Szembe szalad egy lány, aki a reggeli körén már túl van: tekintete merev, ruhája csatakos, mozdulatai automatikusak – kedvesen rámosolygunk, de tudjuk, hogy a cipője orránál nem lát tovább, ...szegény.

Pedig, ahogy elérjük a kiserdőt, ott van maga a csoda: a fák, bokrok levelein a szűrt fényben megcsillanó harmat cseppek miriádja kápráztat el. Lenyűgöző! A lombok mintázata, a felhőjáték, a madarak szurkolótáborának trillái, illat- és bizony néha szag orgia… Ó mennyi és micsoda fergeteges élmény kavalkád. És közben fel lehet nézni az ösvényről, és nem dübörög a fülünkbe a szívverésünk és nem csípi a szemünket a lecsorgó izzadság – nem azért, de tényleg :) 

Ahogy frekventáltabb területre jutunk, emberi jellegében is megelevenedik a táj: itt egy csevegő-kocogó kertvárosi feleség duó, aztán egy elszántan nyújtó, kábé hetvenhét éves öregúr, aki az eget akarja elérni. Az asszony, aki félig sportos öltözékben napoztatja az arcát a padon, időnként rászól az ész nélkül nyargalászó szobakutyuskáira. Amott egy másik napimádó hölgy épp arcmasszázzsal van elfoglalva, aztán jön egy távgyalogló stílusban ide-oda billegő szikár pasas. Amott egy Adonis, aki a kemény tiz fokban csupasz felsőtesttel nyomja – hmmm, több sporttársnő is rajta felejti a szemét. Persze közben kutyát sétáltatók minden mennyiségben. Kiskutya és nagy kutya, lomha és óriás, minden van itt – érdekes eljátszani azzal a gondolattal, miszerint a kutyákban és gazdáikban van valami közös. De vajon mi lehet a közös abban a fejkendős idős hölgyben és abban az uszkve negyven varjúban, akik károgva, szökdécselve követik őt? (Talán az elemózsiás tasak, amiből a matróna enni szór a jószágoknak.) Aztán itt egy kizárólag ezüstfehérhajú emberekből verbuvált csapat, akik most tanulják hogyan érdemes az északi-séta-pálcával kalimpálni -északnak gyalogolnak. Amott egy páros boldog mosollyal meditál. Szembe trappol velem két szupernagyi, mindkettő háromkerekű kocogó babakocsit tol maga előtt, amelyben édesdeden szenderegnek a kisdedek. Generációs ugrás - közös sport! Tényleg izgalmas.

Na jó, vissza a tájhoz, ismét embermentes övezetbe kavarodtam, szeretek felfedezni, de hopp! illetéktelen behatoló lettem egy munkahelyre. A föld tele van szórva óvszertasakokkal – szerencsére csak a tasakok… hátra arc, vissza a civilizáció irányába, még jó, hogy munkaidőn kívül kavarodtam erre. Egy kisebb csoport tűnik fel az elhagyott ösvényen a civilizáció (egy nagyobb autóparkoló) irányából. Elől hátul egy-egy kétajtós szekrény méretű lény szigorúan has alatt összefogott kézzel és vizslató tekintettel pásztázza az utat. Az elülső az ösvények kereszteződésénél kicsit felgyorsít és bekukkant a mellékutakra, a hátvéd időnként megpördül és biztosít. Középen három cicababa cseverészik talpig chanele-ben. Hát kérem, van annak, aki el nem herdálja…

Aztán, ahogy visszajutunk a fősodorba, ismét bicajosok, kocogók, futók, gyaloglók sokasága… Vidám társaság ez. És aki teheti, mosolyog!

Mondom én nektek, az a tíz-tizenkét kilométer úgy elrohan, alig vesszük észre. És közben minden érzékszervünknek jut az élményből! Azt mondják az okosok, az egészség megőrzéséhez napi tízezer lépésre van az embernek szüksége!

Hát talpra és élményre fel!

lejegyezte: ebi

Kép: unplash.com